A rosszra mindig még rosszabb következik. Az ember azt hiszi, hogy már megtörtént a legrosszabb, hogy minden rémálma eggyé olvadt egy képtelen és mégis létező, valóságos borzadályban, és egyetlen vigasza, hogy rosszabb már nem érheti - ha netán volna is ilyen, az értelme megpattanna a láttán, és már nem fogná fel. De a rosszabb igenis bekövetkezik, az ember értelme nem pattan meg, és az élet megy tovább. Úgy lehet, tisztában vagyunk vele, hogy a világ nem tartogat számunkra több örömöt, hogy amit tettünk, mindörökre megfoszt a remélt haszontól, kívánhatjuk, hogy vajha mi haltunk volna meg a másik helyett - és az élet mégis megy tovább. Felismerjük, hogy a magunk felidézte pokol mélyére süllyedtünk, és mégis élünk tovább, egyik napról a másikra - mert mást nem tehetünk.
